1. fejezet ~ Terepszemle

  Szeptember elseje volt, az első tanítási nap. Ahogy felültem az ágyban megláttam a naptárt az íróasztalomon. Azonnal gyomorgörcsöm lett, hogy iskolába kell menni olyanok közé, akik utálnak. Még egy darabig ültem és gondolkodtam, majd ránéztem az órára, amin már majdnem hét óra volt. Felugrottam, elvégeztem a dolgomat, majd felöltöztem és megfésültem a félhosszú, vörös, egyenes hajamat. Még meleg volt, így egy rövid farmerben és egy sárga, mintás trikóban indultam útnak. Amint kiléptem a bejárati ajtón, a kutyusom, Müzli üdvözölt. Előhalásztam a biciklimet, majd véglegesen nekiindultam.
  Útközben megfordult a fejemben, hogy mindent hoztam-e: ünneplő megvolt, a könyveim megvoltak, úgyhogy szerencsére semmit nem hagytam otthon.

  Odaértem a sulihoz, vettem egy mély levegőt, majd bementem. Már sokan fent ültek az emeleten, de nem foglalkoztam velük. Átvettem az ünneplőmet, majd lementem az udvarra és leültem egy padra. Olyan jó volt, hogy sütött a nap. Csak egyedül a aggasztott, hogy egyedül voltam. Senkihez nem tudtam szólni, csak saját magamhoz. Még egy darabig néztem a semmibe, mire megszólalt a csengő és elkezdődött a tanév nyitó ünnepség.
  Néztem az ajtót, mikor mindenki kijött, de Christen-t nem láttam. Meg is nyugodtam. De kár volt ennek ennyire örülni, mivel amint ezt kigondoltam, megjelent az ajtóban és jött felénk. Mikor ideért, mindenki a nyakába ugrott.
- Szia, Christen! Hogy vagy? - kérdezte az egyik.
- Na, Christen, van már pasid? - érdeklődött a másik.
- Hogy telt a nyarad, Christen? - kezdtem már unni a kérdések halmazát.
Odajött mellém két lány és köszöntek, amin meglepődtem.
- Szia, Miranda! Jól vagy? Van valami probléma? - kérdezte Lilly aggódó tekintettel.
Érdekes, mivel sosem beszéltem velük. Nem probléma, válaszoltam.
- Semmi gond! Jól vagyok. Csak elbambultam.
Egyből ezután elkezdődött az ünnepség az igazgató beszédével. Bemutatta a meghívott vendégeket, meg valami Mr. Elliot Barker-t is. Nagyon nem figyeltem, hogy ki is, vagy hogy egyáltalán mit keres itt, nem érdekelt. Volt egy kis műsor, amit z alsóbb évfolyamosok adtak. Minden évben ez a legunalmasabb. Köszöntöttük az új diákokat, akik iskolánkba érkeztek.
  Mikor vége volt, akkor az ofővel felmentünk a termünkbe. Szokás szerint leparkoltam arra a helyre, ahol már két éve ülök. Érdekesnek találtam azt is, hogy Jane odaült mellém. Sosem gondoltam volna, hogy valaki mellém ül.
- Miranda, ugye nem haragszol, ha melléd ülök? - kérdezte Jane.
- Nem, nem, nyugodtan ülj csak le - válaszoltam gyorsan, gondolkodás nélkül.
Valami nekem nem stimmel. Bár ha visszagondolok, akkor Jane sosem konfrontálódott senkivel. Ő valahogy megtalálta a középutat. Végre az ofő is bejött. Mindenkit köszöntött így év elején újra, majd elmondta az órarendet.
- Szóval ezen kettő óra helyett lesz a jövő héten fizikátok és matematikátok. Utána lesz egy magyar, amit majd a tanár úr meg fog nektek mondani, hogy nyelvtan vagy irodalom. A következő egy testnevelés, végül egy ének. Magyarul a következő óránk magyar volt. Kíváncsi vagyok, hogy találtak-e már új tanárt. Még meghallgattuk a házirendet, meg ilyen baleset védelemmel kapcsolatos dolgokat, mire kicsöngettek. Elmentünk átöltözni, majd mire becsöngettek, készen is lettem.
  Szóval magyar... Hm... Nem tudom, hogy van-e új tanár, mivel reggel nem figyeltem, mikor az igazgató erről beszélt. Minden óránk abban a teremben van, ami az adott tanárnak a saját terme, az ajtók pedig a nevelő érkezéséig zárva. Szépen  leültem a terem előtti padra, majd csendben vártam. A többiek szokás szerint ütötték egymást, pletykáltak, vagy csak szimplán kibeszéltek valakit. Hirtelen megjelent előttem egy idegen férfi, aki a kezét nyújtotta és így szólt.
- Hölgyem, minden rendben van? - kérdezte kedvesen.
Szerintem teljesen vörös lehettem, mikor válaszoltam. Még senki nem viszonyult hozzám ilyen kedvesen.
- Igen, jól vagyok - válaszoltam megjátszott mosollyal az arcomon.
- Akkor jó. A nevem Elliot Barker. Én leszek az új tanár, ha nem probléma. Remélem sokat fogunk szórakozni. Megkérdezhetem, hogy a hölgynek mi a neve?
Elliot Barker... Ő az, akit reggel az igazgató bemutatott. Nem hittem a szememnek. Nem volt egy tipikus tanár kinézete. Igaz, elegáns ruhába jött, de lehet, hogy csak az évnyitó miatt. Borostás arca, világos kék szemei, szőkés haja pedig fésületlenül. Inkább egy rosszfiúra hasonlított. Mikor észbekaptam láttam, hogy a többiek már bent vannak a teremben, egyedül mi vagyunk csak a folyosón.
- Miranda Wilson lennék - nyújtottam kezet illedelmesen, majd felálltam.
- Gyönyörű neve van! - jegyezte meg egy mosollyal az arcán, majd udvariasan előreengedett az ajtóban.
Elfoglaltam a szokásos helyemet a negyedik padsorban egyedül. Mikor Mr. Barker végignézett rajtunk megszólalt.
- Miranda, kérem fáradjon előre és kérem ezt a fiatalembert, hogy menjen hátra.
Komoly?! Oda kell mennem előre?! Na jó, megtettem. Nem volt olyan szörnyű.
- Köszönöm! Én Elliot Barker lennék, az új magyar- és történelem tanár. Szóval szeretném, ha mindenki bemutatkozna és mondana magáról egy pár szót. Kezdjük mondjuk ott, az ablaknál.
Christen nagyon nagyra volt magával, mint mindig.
- Én Christen Loo lennék, az osztály legmenőbb és legokosabb diákja. Minden tanár kedvel, ezért ezt ajánlom mindenkinek. Ne húzzon ujjat velem senki, mert meg lesz a következménye. Van köztünk egy tanuló, aki egy ocsmány féreg és mindenki utálja miatta. Nem megbízható és még hazug is. Egy igazi kétszínű. Igaz, Miranda? - nézett felém gúnyos vigyorral Christen.
- Rendben, akkor haladjunk tovább - lépett gyorsan tovább Mr. Elliot megdöbbent arccal.
Köszi, Christen! Ezt is jól elintézted! Most már biztos ő is utálni fog. Ana következett, majd a fiúk, végül én jöttem volna. Mikor meg akartam szólalni, a tanár úr közbeszólt.
- Hagyd, Miranda! Már tudom, ki vagy!
Basszus! Most mi lesz? Félek, nagyon félek. Utálom ezt a lányt. Egyszer még meg fogja kapni ezt a sok szemétséget, ezt garantálom.