2. fejezet ~ Döbbenetek

  Kicsöngettek a magyar óráról is. Majd elsüllyedtem szégyenemben, mikor Christen beadta a tanárnak a kamu sztorit. Sokadjára is megemlítem: utálom! Sokat változtam tavaly év vége óta. Nem kerülök balhékba, kicsit csendesebb és visszahúzódóbb lettem, bár azért még ki tudok állni az igazamért. Éppen menni akartam ki a teremből, mikor Mr. Elliot megfogta a vállam. Furcsa érzés volt érezni a puha, meleg kezét a bőrömön. Megrémültem. Még férfi ember sosem nyúlt hozzám. Volt bennem egy olyan félelem, hogy mi van, ha bántani akar? Mi van, ha netán más fordult meg a fejében?
- Miranda, várj! - szólt határozottan. - Csalódás vagy számomra! Azt hittem, hogy végre egy olyan emberre találtam, aki nem játszik élősködőt!
- De... De... De tanár úr! Kérem ne higgyen nekik! - kérleltem összetörve. Azt a lányt egyszer megtépem.
- Sosem voltam ilyen, mint ahogy ezek a lányok feltüntetnek maga előtt!
- Nem, Miranda! Nem hiszem! Mindig a többségnek van igaza! Tudhattam volna, hogy a vörös lányokban nem szabad megbíznom! - majd elviharzott dühösen.
Legszívesebben ordítani tudtam volna, annyira fájt. Pedig olyan jól kezdődött ez az egész. Arról sem tehetek, hogy vörös a hajam. Ez a természetes színe. Most ezek után hogyan merek majd odamenni hozzá, hogy segítsen? Azt gondoltam, hogy végre lesz egy lelki társam. Ez a sok hülye előítélet! Miért mindig velem történik ez? Miért?
- Látod, Miranda! Semmi esélyed sincs! - súgta nekem gúnyosan Chris, Ana-val az oldalán.

Nem tudom mit szólt volna hozzá, ha visszakézből kap egy pofont ezért.
  Jött a tesi óra, ami egyenlő volt a pokollal. Az öltözőben a lányok arról beszélgettek, hogy vajon Elliot-nak milyen a felső teste. Bolondok. Én lettem készen leghamarabb, majd lementem a terembe, ahonnan ki kellett menni az udvarra. Mikor mindenki megérkezett, az ofő megszólalt.
- Most jön harminc perc futás, aztán pedig gyorsasági gyakorlatok.
Oh, hogy kapná be! Nem lehetett nyüszíteni, futni kellett. Mikor a fele már letelt, a fél osztály elkezdett sétálni, de már én sem bírtam sokáig. A lányok közül mi voltunk azok Jane-nel, akik még futottak.
- Nem állunk meg, Miranda! Futni kell, ezért vagy itt! - ordibált velem a tanár.
Fusson ő fél órát! Mikor letelt, jöttek a gyakorlatok. Annyira kikészültem a futástól, hogy már nem volt erőm semmire.
  Kimentünk az utcára, ahol fel voltak festve csíkok. Meg volt adva, hogy meddig kell futni. Először harminc, majd hatvan, majd száz méterig. Azt hittem, hogy ott zavarodom meg. Az idők lassúak voltak, amiket a tanár mért. Szóvá is tette.
- Miranda! Egy kitűnő tanulótól többet várok!
Biz' Isten, hogy megfordult a fejemben egy jó nagy kés a konyháról. Bezzeg a másik kitűnő sétálhat, én meg fussam ki a belem. Tudja mikor! Amikor ezeknek a gyötrelmeknek is vége lett, megint felkerült az Elliot-os téma. Lilly teljesen el volt ájulva, na meg persze Rose is, aki alapból fiú mániás volt. Christen azt feltételezi, hogy meg fogja szerezni magának a tanárt. Nos, le is írom, hogyan is néz ki: Rövid, göndör fekete haj, alacsony (nagyjából 163 cm lehet), széles test pici sonka lábakkal, és divatosnak mondott igénytelen ruhákban járt. Nagyra volt magával, az IPhone ott lógott ki a zsebéből, de közben én úgy tudtam, hogy nagyon szegények. Az egész gyerek teljesen aránytalan! Akkora feje van, mint egy vízilónak! Meg persze had írjam le a tanárt is: Kb. 185 cm magas, izmos, jóképű, ráadásul még elegáns is. Kék szem, szőke haj. Ez egy kész álom. Tipikus rosszfiú jellege van. Elég okos is lehet, ha van tanári diplomája. Annyira még nem ismerem. Azért szerintem érződik a különbség. De térjünk is vissza az öltözőbe.
- Lányok, ti segíteni fogtok nekem behódolni - utasított mindenkit ez a féreg. - Ana, rád nagyon számítok!
Atyám... Ebből még mi lesz.
  Az utolsó óránk ének volt. Nem nagyon volt kedvem Mrs. Manuel-lel dalolászni. Konkrétan itt is csak ilyen év eleji ismétléseket tartottunk. Mikor innen is kicsöngettek, akkor mindenki ment a maga útjára. Én barom fent hagytam a cuccom az emeleten, ezért fel kellett lépcsőznöm. Láttam, hogy nyitva van még Elliot ajtaja, így vettem egy mély levegőt és bementem.
- Elnézést, ha zavarom, tanár úr - próbáltam kedves lenni. - Beszélhetnénk egy kicsit, ha persze maga is ráér?
- Miranda... Hm... Mondd, ne kímélj! - felelte nem valami kedvesen, sőt, mogorván.
Hogy ismeri már a hangom egy nap után.
- Ezt komolyan gondolta, amit délelőtt mondott nekem? - kérdeztem rá zsebre tett kézzel.
- Nem tudom. Nem válaszolok. Lehet, hogy elhamarkodottan döntöttem, de Christen-nek sokkal nagyobb tábora van, mint neked. És ez gáz.
Komolyan magyar tanár létére ilyen szavakat használ?! Elájulok!
- Szóval már maga is így ítéli meg az embereket... Hát köszönöm! - mondtam, majd kimentem az ajtón mérgesen.
- De Mi... - csak ennyit hallottam. De nem is kellett több.
  Míg elmentem a biciklimért, addig gondolkoztam. Ekkora gyökér ez az Elliot?! Az utat nézve agyaltam tovább. Chris tényleg egy nagy manipulátor. Kíváncsi leszek, hogy mi sül ki a tervezett akciójából.
  Mikor hazaértem, Müzli fogadott. Körülszaglászott szokásosan, majd továbbengedett. Ahogy beléptem az ajtón anya majdnem a nyakamba ugrott.
- Szia kislányom! Hogy telt a napod?
- Szia! Sehogy. Pont úgy, mint a többi. Semmi extra.
Az ebéd zeller krémleves és sültkrumpli volt. Miután megettem szép csendben felaraszoltam a szobámba. Ledőltem az ágyra és néztem, hogyan szövik a pókok a hálót a falon. Valahogy meg kell mutatnom Elliot-nak, hogy nem vagyok olyan, mint amilyennek belállít. Nem nagyon volt házim, de azt a keveset is megoldottam. Holnap már valószínűleg többet kapunk. Visszafeküdtem, majd lassan elnyomott az álom.
  Anya keltett fel, hogy menjek zuhanyozni, aztán vacsorázni, utána újra alhatok. Így is tettem, de a vacsora kimaradt. Nem voltam éhes. Visszamentem a és bezárkóztam a szobámba. Kimentem az erkélyre és néztem a Holdat. Csodálatos fénye van. Egy darabig hagytam, had játsszon a hajammal a szél, majd ismét bementem. Nem tudtam aludni. Mindig az járt a fejemben, hogy valaki hogy ítélhet el ennyire. Pedig olyan szép dolgokat mondott. "Gyönyörű neved van." Tényleg milyen kedves volt, mikor kezet nyújtott. Aztán megfordult a fejemben, hogy tényleg milyen helyes pasi. Pont az esetem lenne. Kicsit bunkó, de egyben jóképű. Nem tudom, hogy van-e barátnője. De teljesen mindegy. Annyira nem foglalkoztat. Lényegtelen ügy.