Egy újabb reggel virradt. Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Álmosan felemeltem, de név nem volt, csak szám, így nem vettem fel. Inkább kinyomtam. A redőnyön csak úgy szikrázott a fény, az erkélynél pedig szó szerint ömlött a függönyön át. Az alapból sárga szobám még sárgább lett. Megnéztem az órát: fél hét. Oh, még van időm. Felkeltem az ágyból és elindultam a szekrényem felé. Nézelődtem, keresgéltem, még egyszer csak meg nem találtam egy leopárd mintás félvállas felsőt és egy rövid farmer nadrágot. Jónak is láttam, majd elindultam a fürdő felé.
A szobám hátsó részéből egy ajtó nyílt oda, így könnyen odajutottam. Szépen bezártam az ajtókat és elvégeztem a dolgaimat. Visszamentem a szobámba, ahol felhúztam a ruháimat. Kerestem egy fésűt és odamentem a tükör elé és kifésültem, eltűztem a hajamat. Kellett vagy hat hullámcsat, mire végeztem, de meg voltam elégedve az eredménnyel. Fogtam a táskámat, beletettem a telefonom a kis zsebembe, majd elindultam kifelé. Müzli szokás szerint üdvözölt.
Mikor odaértem, akkor ment be Elliot is az ajtón. Szemét akartam lenni és nem akartam róla tudomást venni, de bunkónak sem akartam tűnni, így odaköszöntem.
- Jó reggelt tanár úr!
Erre csak az volt a válasz, hogy nézett. Teljesen ledöbbent arccal nézett. Nem látott még leopárd mintás felsőben és rövid nadrágban lányt? Nem nagyon törődtem vele, mivel eléggé megbántott az előző nap. Felsétáltam az emeletre, ahol Christen nagyon méregetett, de csak egy halvány mosolyt villantottam rá, amitől majd szétvetette az idegesség. Kifelé menet nem nagyon figyeltem és megint belebotlottam a tanárba, aki rálépett a lábamra. Sikítottam egyet és hirtelen kiléptem a papucsomból.
- Elnézést, nem láttad, hogy erre jövök? - kérdezte flegmán.
Na, amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is!
- Elnézést, nem látta, hogy itt a lábam? - kérdeztem vissza, amin Elliot megcsóválta a fejét és elment.
Nem érdekelt ez sem. Miért ilyen köcsög?
Miután becsöngettek az első óra rajz volt. Egyszerűen ki nem állhattam azt a nőt. Egész órán a földrajz dogával fenyegetett bennünket. A lényeg az volt, hogy mozgást kellett érzékeltetni. Nem jutott eszembe semmi sem, de mikor a tanár nő megemlítette, hogy versenyautókat is lehet, akkor már ment. Óra közben bekapcsolta a Titanic zenéjét és egész végig ez ment. Közben Chris megrajzoltatta Alex-szel a rajzot. Akkora szemét! De minden órán ezt csinálja.
A következő óra hál' Istennek nyelvtan volt. Megint mehetek Elliot elé, aki biztos bunkó lesz.
- Miranda, gyere csak egy kicsit - hangzott el a teremből a nyitott ajtón keresztül.
Valamit szeretne de nagyon. Mindjárt elválik.
- Igen, itt vagyok.
- Mirandám, átgondoltam a helyzetet. Hívni is akartalak, de nem vetted fel. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy kapsz egy új esélyt. Nem szeretnék rólad elhamarkodottan véleményt formálni. Próbálok veled kedvesebb lenni - válaszolta, de oda sem figyelt. Csupán csak lökdöste a tollait az asztalán.
- Komolyan?! Most ugye csak viccel! Honnan tudta meg a számom? - kérdeztem megdöbbenve.
- Megkérdeztem Jane-t, aki elmondta - válaszolta teljesen nyugodtan.
Annyira ideges lettem, hogy nem is lehet leírni. Letekerem a fejét, az biztos!
- Még valami? - kérdeztem tőle flegmán.
- Azt hiszem nincs. Szerintem mehetsz is. Majd órán találkozunk. Amúgy meg jól áll ez a ruha - felelte, de az utolsó mondaton megdöbbentem.
Mikor kiléptem a teremből Chris ott állt előttem.
- Nehogy azt hidd, hogy elveszed tőlem Elliot-ot! Ő csak az enyém!
- Jól van, hagyjál már a hülyeségeiddel! - szóltam oda olyan nemtörődöm módon. Nagyot nézett.
Mikor vége lett a szünetnek, bementünk az órára. Elliot olyan rendes volt, hogy beengedett a terembe maga előtt. Kicsit furcsának találtam. Olyan érzésem támadt, hogy jóvá szeretné tenni azt, amit elrontott. Az órán év eleji ismétlést tartottunk, ahol sok olyan dolgot tudtam, ami még a tanárt is meglepte. Óra után megdicsért, hogy sok okosságot mondtam. Christen meg fogta a fejét, ami számomra egy újabb öröm volt. Még mikor mindenki kiment, Mr. Barker tett fel nekem egy pár kérdést.
- Szeretnélek megismerni jobban, ha nem bánod - kezdete a mondatot.
- Nem bánom egyáltalán. Nyugodtan kérdezzen - feleltem, majd megvontam a vállam.
- Rendben. Először is: Mennyi idős vagy, hol születtél és most hol laksz?
Nem tudom, ez minek kellett neki, de elmondtam.
- Tizenöt éves vagyok, mivel egy évvel később mentem óvodába, mint ahogy azt kellett volna. Olaszországban, Manarola-ban születtem 2000. október 17-én. Itt lakom ebben a városban már hosszú évek óta, a Málna utca 7. alatt, az erdő mellett - válaszoltam barátságosan.
- Hm... az biztos, hogy nagyon okos vagy.
Most udvarolni szeretne, vagy mi? Nem lényeg, majd elválik. Egyelőre csak ismerkedünk Chris nagy örömére. De ez sem érdekel. Az is biztos, hogy Elliot nem akar tőlem semmit. Pontosan tudja, hogy az az állásába kerülne. Szerintem nem bolondult meg.
- Rendben, Mirandám! Nagyon szépen köszönöm! - villantott rám egy sármos mosolyt.
- Igazán nincs mit! - válaszoltam, majd én is visszamosolyogtam.
Jézusom, most mit teszek? Belűről el akarok olvadni, mivel ez a jóképű, fiatal pasi is megenyhült. Ma is jól volt öltözve: ing és farmer nadrág. A haja most sem volt elfésülve, csak úgy szabadon. Hát be kell vallanom, nem is olyan szörnyű ez az új tanár.
A szobám hátsó részéből egy ajtó nyílt oda, így könnyen odajutottam. Szépen bezártam az ajtókat és elvégeztem a dolgaimat. Visszamentem a szobámba, ahol felhúztam a ruháimat. Kerestem egy fésűt és odamentem a tükör elé és kifésültem, eltűztem a hajamat. Kellett vagy hat hullámcsat, mire végeztem, de meg voltam elégedve az eredménnyel. Fogtam a táskámat, beletettem a telefonom a kis zsebembe, majd elindultam kifelé. Müzli szokás szerint üdvözölt.
Mikor odaértem, akkor ment be Elliot is az ajtón. Szemét akartam lenni és nem akartam róla tudomást venni, de bunkónak sem akartam tűnni, így odaköszöntem.
- Jó reggelt tanár úr!
Erre csak az volt a válasz, hogy nézett. Teljesen ledöbbent arccal nézett. Nem látott még leopárd mintás felsőben és rövid nadrágban lányt? Nem nagyon törődtem vele, mivel eléggé megbántott az előző nap. Felsétáltam az emeletre, ahol Christen nagyon méregetett, de csak egy halvány mosolyt villantottam rá, amitől majd szétvetette az idegesség. Kifelé menet nem nagyon figyeltem és megint belebotlottam a tanárba, aki rálépett a lábamra. Sikítottam egyet és hirtelen kiléptem a papucsomból.
- Elnézést, nem láttad, hogy erre jövök? - kérdezte flegmán.
Na, amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is!
- Elnézést, nem látta, hogy itt a lábam? - kérdeztem vissza, amin Elliot megcsóválta a fejét és elment.
Nem érdekelt ez sem. Miért ilyen köcsög?
Miután becsöngettek az első óra rajz volt. Egyszerűen ki nem állhattam azt a nőt. Egész órán a földrajz dogával fenyegetett bennünket. A lényeg az volt, hogy mozgást kellett érzékeltetni. Nem jutott eszembe semmi sem, de mikor a tanár nő megemlítette, hogy versenyautókat is lehet, akkor már ment. Óra közben bekapcsolta a Titanic zenéjét és egész végig ez ment. Közben Chris megrajzoltatta Alex-szel a rajzot. Akkora szemét! De minden órán ezt csinálja.
A következő óra hál' Istennek nyelvtan volt. Megint mehetek Elliot elé, aki biztos bunkó lesz.
- Miranda, gyere csak egy kicsit - hangzott el a teremből a nyitott ajtón keresztül.
Valamit szeretne de nagyon. Mindjárt elválik.
- Igen, itt vagyok.
- Mirandám, átgondoltam a helyzetet. Hívni is akartalak, de nem vetted fel. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy kapsz egy új esélyt. Nem szeretnék rólad elhamarkodottan véleményt formálni. Próbálok veled kedvesebb lenni - válaszolta, de oda sem figyelt. Csupán csak lökdöste a tollait az asztalán.
- Komolyan?! Most ugye csak viccel! Honnan tudta meg a számom? - kérdeztem megdöbbenve.
- Megkérdeztem Jane-t, aki elmondta - válaszolta teljesen nyugodtan.
Annyira ideges lettem, hogy nem is lehet leírni. Letekerem a fejét, az biztos!
- Még valami? - kérdeztem tőle flegmán.
- Azt hiszem nincs. Szerintem mehetsz is. Majd órán találkozunk. Amúgy meg jól áll ez a ruha - felelte, de az utolsó mondaton megdöbbentem.
Mikor kiléptem a teremből Chris ott állt előttem.
- Nehogy azt hidd, hogy elveszed tőlem Elliot-ot! Ő csak az enyém!
- Jól van, hagyjál már a hülyeségeiddel! - szóltam oda olyan nemtörődöm módon. Nagyot nézett.
Mikor vége lett a szünetnek, bementünk az órára. Elliot olyan rendes volt, hogy beengedett a terembe maga előtt. Kicsit furcsának találtam. Olyan érzésem támadt, hogy jóvá szeretné tenni azt, amit elrontott. Az órán év eleji ismétlést tartottunk, ahol sok olyan dolgot tudtam, ami még a tanárt is meglepte. Óra után megdicsért, hogy sok okosságot mondtam. Christen meg fogta a fejét, ami számomra egy újabb öröm volt. Még mikor mindenki kiment, Mr. Barker tett fel nekem egy pár kérdést.
- Szeretnélek megismerni jobban, ha nem bánod - kezdete a mondatot.
- Nem bánom egyáltalán. Nyugodtan kérdezzen - feleltem, majd megvontam a vállam.
- Rendben. Először is: Mennyi idős vagy, hol születtél és most hol laksz?
Nem tudom, ez minek kellett neki, de elmondtam.
- Tizenöt éves vagyok, mivel egy évvel később mentem óvodába, mint ahogy azt kellett volna. Olaszországban, Manarola-ban születtem 2000. október 17-én. Itt lakom ebben a városban már hosszú évek óta, a Málna utca 7. alatt, az erdő mellett - válaszoltam barátságosan.
- Hm... az biztos, hogy nagyon okos vagy.
Most udvarolni szeretne, vagy mi? Nem lényeg, majd elválik. Egyelőre csak ismerkedünk Chris nagy örömére. De ez sem érdekel. Az is biztos, hogy Elliot nem akar tőlem semmit. Pontosan tudja, hogy az az állásába kerülne. Szerintem nem bolondult meg.
- Rendben, Mirandám! Nagyon szépen köszönöm! - villantott rám egy sármos mosolyt.
- Igazán nincs mit! - válaszoltam, majd én is visszamosolyogtam.
Jézusom, most mit teszek? Belűről el akarok olvadni, mivel ez a jóképű, fiatal pasi is megenyhült. Ma is jól volt öltözve: ing és farmer nadrág. A haja most sem volt elfésülve, csak úgy szabadon. Hát be kell vallanom, nem is olyan szörnyű ez az új tanár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése