Eltelt egy hónap, október lett. Hűvösödtek a nappalok, meg persze az éjszakák is. Átlagos októberi időjárás fogadott, mikor kiléptem az ajtón. Még visszamentem a kabátomért, mivel hidegnek bizonyult a kinti klíma.
Elértem az iskoláig. Mikor beléptem közölték velem, hogy ne is menjek el az ajtóból, maradjak ott, mert én vagyok az ügyeletes. Megkérdeztem, hogy mit kell csinálnom, amire a válasz csak ennyi volt: Mindenkinek köszönni és kinyitni az ajtót, aki erre jár. Rendben, megtettem. Akkor viszont nagyon kikészültem, amikor Chris ledobta a táskáját az ajtó mellé.
- Most komolyan veled kell lennem? - tett fel egy kérdést flegmán és nyafogó hangon, melyet én akartam tőle kérdezni, de megelőzött.
- Bocs, nem én akartam. Ha nem tetszik, akkor el lehet menni! - válaszoltam nyeglén.
Megrántottam a vállam, aztán tovább nyitottam az ajtókat, miközben Chris állt a növények előtt karba tett kézzel. Az az arc amit vágott magazinba illő lett volna. Sokan jöttek, a tanárok többsége pedig tetőtől-talpig végigmért. Kivételesen normálisan voltam felöltözve: egy kék farmer nadrág, sportcipő, meg egy kötött, barna pulóver. Semmi extra. Mikor kinéztem megláttam Elliot-ot. Christen nem fog nagyon örülni.
- Jó reggelt! - köszöntem illedelmesen egy halvány mosolyt villantva.
- Jó reggelt kívánok Tanár Úr! - köszönt nyálasan.
- Sziasztok! Miranda! Jól áll ez a pulcsi - vetett rám egy vigyort gyorsan Elliot, amitől Christen majd felrobbant.
- Köszönöm, tanár úr!
- Miranda, ha elveszed tőlem, akkor meglakolsz! Nem fogom annyiban hagyni! - jött oda hozzám, majd megfogta a pulóverem vállait.
- Christen, elengednél? Kinyúlik a pulóverem! - mondtam felhúzott szemöldökkel. - Nem akarok én tőle semmit! Ahhoz túl idős...
- Idős a te agyad! Ő egy sármos, macsó, izmos, tökéletes pasi - áradozott Chris.
- Te tudod... de ne számíts sokra! - feleltem gúnyos vigyorral az arcomon.
Így teltek a napjaim, míg egy nálam idősebb lány egyik reggel odajött hozzám.
- Szia Miranda, ugye? - kérdezte bizonytalanul.
- Szia! Igen, én lennék. Mit szeretnél?
- Szeretnék egy kicsit beszélgetni. Lehet?
A lány nem volt ismeretlen, csak furcsa, hogy beszélni szeretne velem. Meglepődtem, de igent mondtam.
- Fanny Roberts lennék, bizonyára ismersz, hisz' az óvoda pázsitját is együtt tapostuk. Igaz barátaim sosem voltak, mindenki csak kihasznált. Sok rosszat hallottam rólad is, de nekem nagyon szimpatikusnak tűnsz és elengedem ezeket. Szeretnélek jobban megismerni. Esetleg eljönnél ma délután velem a parkba?
Úgy érzem, hogy emberemre találtam.
- Elhatároztam, hogy az utolsó évemet ebben a suliban szeretném boldogan eltölteni. Nem lehetsz túl szörnyű.
Ez meghatott. "Nem lehetsz túl szörnyű." Kedves!
- Hm... akkor próbáljuk meg! - mosolyogtam rá zsebre tett kézzel.
***
Teltek az októberi hűs napok. Egyre jobban kijöttünk Fanny-val, sokat lógtunk együtt, szórakoztunk, jártuk a várost. Meséltünk magunkról egymásnak és kiderült, nagyon sok a közös bennünk.
- Ebben az évben mi tartjuk az októberi ünnepséget. Lenne kedved eljönni?
- Persze, nagyon szívesen - vágtam rá gondolkodás nélkül.
Nagyon szépen előadták a darabot, megható volt. Elliot ott is megtalált.
- Szia, Miranda! Mit keresel itt?
- Jó napot! Jöttem megnézni Fanny-t, azután pedig elmegyünk sétálni az erdőbe.
Egy fehér selyem ing és egy fekete passzos nadrág volt rajtam, meg persze egy magassarkú cipő. A hajamat szokás szerint kiengedtem. Volt egy olyan érzésem, hogy a tanár mögöttem áll.
- Mikor voltál utoljára fodrásznál? El vannak töredezve a hajvégeid, ami nem a legelőnyösebb! - vágta oda flegmán, lenéző hangsúllyal.
Ó, hogy ott rohadna meg álló helyzetében! Bezzeg mikor szépeket kell mondani, akkor nagyon ott van a toppon, most meg itt kukacoskodik.
Amikor vége lett, Fanny-val elmentünk letenni az emlékműhöz egy-egy mécsest, majd elindultunk kifelé a városból. Egyre kevesebb házzal lehetett találkozni. Hamarosan a beton rengeteget dús, zöld fű váltotta fel. Itt-ott megjelentek a fák, melyeken már alig volt egy pár elszáradt levél. Minél bentebb haladtunk, annál vastagabb volt az avarréteg, mely zörgött a lábunk alatt. Néhol láttunk őz árnyékot, ahogy kecsesen fut végig az erdőn. Enyhén fújt a szél, ami vitte a hajunkat szerteszét. Csodálatos látni, mikor a nap sugarai átvetülnek a csupasz ágakon. A levelek piros, zöld, sárga, barna színekben pompáztak körülöttünk. Friss illata volt az erdőnek, amit egyszerűen imádtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése